Oktatóink


 

Kovács (Veres) Erika



Kovács (Veres) Erika vagyok, a kutyaiskolánk vezetője.

Gyermekkorom óta a kutyák szerelmese vagyok!

1992 márciusában látogattam ki először a kutyaiskolánkra David nevű németjuhász-keverék kutyámmal.

Hivatalosan 2012-ben szereztem meg a kutyakiképzői szakmát.

A munkakutya-sport volt az első állomásom, több IPO I, IPOII, IPO III vizsgát tettem kutyáimmal, és több versenyen is részt vettem.

Majd 2003-ban Bigi nevű parson russell terrier kutyámmal az agility sporttal folytattam.

3 alkalommal voltam Magyar válogatott, és egyszer sikerült Európa válogatottként Hollandiába kikerülnöm.

Tagja voltam az IMCA világbajnokságon 3. helyezést elért mini csapatnak 2005-ben Olaszországban.

 Sikerült Országos bajnokságokon is többször dobogón állnom.

 Kutyáim számos reklámfilm, és film szereplői.

 Folyamatosan képzem magam, hogy új kutyás sportokat, módszereket tanuljak, és színesebbé tegyem kutyaiskolánk kínálatát.

Tudásomat szeretném átadni mindazoknak, akik kilátogatnak kedvencükkel kutyaiskolánkra!

 

Such Ferenc




Több mint 30 éve a munkakutyasport kiemelt tagja. A Such Team vezetője.
(MNJK teljesítmény bíró, Tanító segéd , Aranykoszorús mesterkiképző,többszörös VB válogatott, Malinois VB segéd 2006 és Doberman VB segéd 2012) 
 

Gortva Imre


 

Gortva Imre vagyok. 1979 óta foglalkozok kutyakiképzéssel, és azóta vagyok aktív tagja kutyaiskolánknak .
Számos rendőrségi kutyát készítettem fel a”rendőr” munkára, és ehhez kapcsolódóan mai napig a Munkakutya-sportot részesítem előnyben.
Kutyaiskolánkon Én készítem fel a nálunk BH, IPO vizsgára jelentkező kutyákat, és vezetőjüket.
Magam is aktívan versenyzek, és többször sikerült dobogós helyezése elérnem.

 Nagyon sok ma már sikeres Békéscsabai kutyással szeretettem meg ezt a szép sportot, és szeretném ez tovább folytatni.

 


Sipka Marianna

 

 

A nevem Sipka Marianna. Jelenleg főállásban az Országos Mentőszolgálatnál dolgozom, mentésvezető pozícióban, mind emellett önkéntesként részt veszek a katasztrófavédelem Körös Mentőcsoport egyik alegységében, mint kutyás kutató mentő, ezért elvégeztem a kutyakiképzői tanfolyamot is a sok más iskolai végzetségem mellé. A kutyák iránti szeretetem, már kisgyerekkorom óta jelen van az életemben. Az első keverék, mentett kutyám 1999-ben kaptam a szüleimtől, akivel mindjárt abban az évben el is kezdtem koptatni a kutyaiskola füvét. Elsősorban az agility sport iránti vonzalom és szeretet az, ami mai napig jelen van az életemben, amit versenyszerűen űzök mondhatni már évtizedek óta. Több sikeres országos és nemzetközi versenyen értem el eredményeket. Jelenleg két kutyám van, Kety aki egy 8 éves fajtáját tekintve belgajuhászkutya, Ő az én munkatársam a személykeresésben, 2017-ben együttes erővel kísérő kutya (BH) vizsgát tettünk, valamint nemzeti minősítő vizsgát szereztünk személykeresésből, a Kety kikapcsolódása a munka után az Agility. Másik kutyuskám akivel együtt éljük napjainkat, Drystream Blue Velvet – Kiky aki fajtáját illetően sheltie, korát tekintve pedig 1,5 éves, és a mi szenvedélyünk együtt az agility. Számomra fontos a felelős állatartás, hisz nekem a kutya nem csak egy kutya. A sok év alatt szerzett tapasztalataim és tudásom tükrében jelenleg a Békéscsabai Ifjúsági és Sportkutyás egyesület oktatói csapatát erősítem.

 

 

 

Strasszer Anikó

 

 

 

Strasszer Anikó vagyok, közel 30 éve kezdtem kutyázni életem első saját kutyájával, egy dobermannal (Rencsiken Aurél). Akkor a kislányom születése miatt egy jó munkakutya helyett egy jó családi kutyát neveltem. Saját tapasztalatom, hogy egy gyermek fejlődésére milyen csodálatos hatással van, ha egy állattal nő fel. Mondjuk a lányom a mai napig csak dobival tudja elképzelni az életet. Rettentő sok év után hozzávetőleg 7 éve kezdtem ismét a kutyasportot, Lara nevű német juhászommal. Vizsgák, versenyek vannak mögöttünk. Kudarcok, sikerek vegyesen. Ma már három ilyen különleges fickó tartozik hozzám. Tanításukhoz, magamat is folyamatosan képeznem kell. Sokra tartom azokat, akik egy kiskutya családba fogadása után eljönnek a kutyaiskolába, mert törekvésük, hogy egy élhető, jó társuk (családtag) legyen a családjukban, akkor is amikor már a cukiság, felnőtt komoly kutyává válik! Ezért elsősorban családi kutyásokkal foglalkozom, az életben előforduló helyzetek konfliktus mentes megoldására törekedve.

 

 

Tóthné Unyatinszki Enikő


 

Tóthné Unyatinszki Enikő vagyok. Születésem óta mindig volt mellettem kutya. Az állatok szeretete hamar kihívott a kutyamenhelyre és önkéntes állatvédő lettem, melynek köszönhetem keverék kutyámat, mellyel 2015-ben sikeres Habilitációs Kutyakiképzői vizsgát tettem és belekóstoltam a terápiás kutyák munkásságába és elkezdtem oktató munkásságomat a kutyaiskolán. Születésemkor édesanyám dobermann fajtájú kutyája volt a legjobb barátom és mostanra saját dobermannal munkakutyázok, versenyzek rendszerességgel. Szeretném, ha minnél több ember foglalkozna a kutyájával, foglalkozásaimon nagy hangsúlyt fektetek arra, hogy a kutyánk családtag, kinek az elmjét ugyan úgy kell foglalkoztatni, mint a sajátunkat. Céljainkat helyes neveléssel, oktatással végig lehet vinni kutyáinkkal.